
Közgyűlés beszámoló

2026.01.25.
Közgyűlés
Köszöntő!
Ezt a beszámolót azoknak szánom, akik valamilyen okból nem tudtak részt venni a közgyűlésen, de szeretnék követni egyesületünk életét.
Megpróbálom minél részletesebben leírni az elhangzottakat, hátha hasznos lehet az érdeklődők számára.
Akik ott voltak, azoknak is van lehetőségük hozzászólni alul, mert biztosan van olyan, ami elkerülte a figyelmemet vagy esetleg rosszul emlékezem.
Mivel a MÁV székházban nem voltak biztosítottak a körülmények egy Közgyűlés megtartására, így a kiskunhalasi Művelődési Ház adott otthont a mai Közgyűlésnek. Nagyon szép környezetben, az intézmény nagytermében gyülekeztek a horgászok.
Dobos János egyesületi elnök köszönti a megjelenteket!
(A közgyűlés megemlékezik az elhunyt horgászokról, megköszöni a kollégák munkáját, megválasztja a tisztségviselőket, és elfogadja a beszámolókat, költségvetéseket, valamint a horgászrend egyes pontjainak módosítását.)
Közgyűlés
Az első közgyűlésünket 21-én szerda este 8 órakor tartottuk, ahol három fő jelent meg, tehát az határozatképtelen volt, így a mai közgyűlésünk a jelenlévők létszámától függetlenül határozatképes.
Megjelent horgászok összesen 86 fő, (de még érkeztek közben is)
Minden közgyűlésünket, a mait is sajnos azzal kell kezdjük, hogy a tavalyi szomorú évben elhunyt horgászainkról és persze az előtte elhunyt horgászokról is megemlékezzünk, akik itt hagytak minket.
Úgyhogy arra kérlek Benneteket, hogy egy perces néma felállással emlékezzünk.
Köszönöm szépen, foglaljatok helyet. Még mielőtt a többibe belekezdenénk, ugye ti nagyon tudjátok, hogy ez nem egy síma közgyűlés, hanem egyben tisztújítás is, és én első feladataim között érzem azt, hogy megköszönjem az elmúlt öt évben segítő társaimat.
Köszönöm szépen.
Az elmúlt öt évben velem együtt dolgozó segítő kollégáimnak, mind az elnökségi tagoknak, mind a halőröknek, mind a bizottsági tagoknak, én nagyon szeretném megköszönni a belefektetett munkát, én azt gondolom, hogy emelt fővel zártuk ezt az öt évet, négy és fél évet, bocsánat, ugye itt a Covid időszak miatt Szabiéktól egy picit később vettük át ezt az egészet. Tehát szeretném megköszönni minden kollégámnak ezt az elmúlt időszakot, és nagyon szépen köszönöm azoknak a horgászoknak, akik a társadalmi munkáinkon megjelentek, segítettek bármilyen formában, és nagyon jó volt nézni, hogy most a legutolsó picit viccesre sikerült társadalmi munkánkon annyian voltunk, mint még sosem, ugye mostani jégbe szakadós történetről beszélek. Félre sikerült egy picit, hála Istennek nem lett probléma, de a lényeg az, hogy soha nem voltunk társadalmi munkán ennyien. Úgy, hogy jó volt látni azt, hogy egyetértésben szívvel, meg hogy érezzük a Sóstóval kapcsolatos feladatokat. - Úgy, hogy én nektek is, meg a vezetőségnek is, meg a bizottsági tagoknak is, tényleg szeretnék egy hatalmas tapsot.
(Taps)
Nagyon szépen köszönöm, és akkor csapjunk is bele a lecsóba.
Első feladatunk az, hogy megválasztjuk a levezető elnököt, mivel, hogy én annyira nem szeretek beszélni, így Jäger Szabolcsot bíznám meg ezzel a feladattal, Ő lenne a levezető elnöke a közgyűlésnek.
Kérlek Benneteket szavazzunk, aki ezzel egyetért.
Egyhangúlag elfogadva!
És akkor én át is adnám a szót Jäger Szabolcsnak, hogy végezze a feladatot.

Jáger Szabolcs levezető elnök: Megköszönte a feladatot!
Nagy tisztelettel köszöntök én is mindenkit.
Az első feladatunk, hogy jegyzőkönyvvezetőt, illetve szavazatszámláló bizottságot válasszunk.
Jegyzőkönyvvezetőnek javaslom Molnár Ottó alelnököt, és tanúnak Becz Gyulát és Horváth János elnökségi tagokat.
Aki ezzel egyetért, kérem szépen kézfeltartással szavazzon.
Egyhangúlag elfogadta!
Szavazatszámláló bizottság Halász Zsolt, Kiss István, és Petrács Krisztián.
Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással szavazzon.
Egyhangúlag elfogadta!
Ismertetném a napirendi pontokat, tehát mivel ez egy második megismételt közgyűlés, azért a napirendi vonatkozások tekintetében ehhez kell tartani magunkat. Van lehetőség napirendi pont kiegészítésre. Nem tudom, hogy bármi, bárkinek, bármiféle javaslata napirendi kiegészítési javaslata van-e?Amennyiben nincs, akkor a napirendi pontokhoz fogjuk tartani magunkat.
Az elnöki köszöntőn ugye már túl vagyunk, lesz a közgyűlés tisztségviselők megválasztása, beszámolók, az elnökség, felügyelő bizottság, fegyelmi bizottság, választási bizottság munkájáról.
A megválasztott tisztviselők, programok ismertetése, jövőbeli tervei és egyéb aktuális kérdések megvitatása lesz.
Lesznek határozati javaslatok.
Ezeket most nem olvasom fel, majd amikor ott tartunk, akkor ezeket részletesebben is tárgyalni fogjuk.
Aki ezzel egyetért, azt kérem kézfeltartással szavazzon.
Egyhangúlag elfogadta!
Akkor kezdjünk bele az érdemi munkába, felkérem az elnök urat, hogy az elnökségi beszámolóját tartsa meg.
Dobos János egyesületi elnök:
Köszönöm, ha nem haragszotok, akkor nem fogok már felálni, túl nagy sújt kellene tartanom.
Na, a helyzet az, hogy, hogy itt igazából csak a tavalyi évről kellene beszélnem, de összefoglalnám én ezt a négy és fél évet inkább egy kicsit. Én azt gondolom, hogy, főleg az utolsó két és fél év nagyon jól sikerült, mindenféle tekintetben, mint telepítésben, tavaly 162 mázsa, vagy 166, pontosan nem emlékszem már, de Molnár Ottó biztosan pontosan tudja. Tehát mind telepítés szempontból, mind pályázati forrás megnyerése szempontjából, én azt gondolom, hogy egy nagyon jó időszakon vagyunk túl, és nem fogok nagyon sokat beszélni, mert én azt látom, hogy akik itt vannak, azok pontosan tisztában vannak ezzel, és nagyon sok ember azokból, akik most itt vannak, sok munkában a részt is vettek, és ha nem is fizikailag, de valamilyen dologgal segítették azt, úgyhogy én még egyszer köszönöm ezt nektek. Nem akarok itt a háttérben susmogó dolgokról beszélni, mert én azt gondolom, hogy nincs értelme. Mindig vannak pillanatok, amit éppen csinálunk, és megélünk, én azt gondolom, hogy, hogy, hogy azt tudom ígérni nektek, hogyha, hogyha ez a vezetőség maradt, mi megyünk tovább ezen az úton, ugye, a feltételek, amiket én három, három és fél hónappal ezelőtt leközöltem, azt mindenki tudja. Ez vagy jó lesz, vagy nem lesz, de ezt majd Ti eldöntitek.
Én még számomra azt tudom ígérni, hogy ugyanezzel a 120%-kal tesszük bele magunkat, ha bizalmat szavaztok, ha nem, akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Egy picit szomorú lennék, azt miatt, ezt a Hegyesi Pista mondta pont, hogy sajnálnám. Igen, sajnálnám, mert nagyon sok munkát tettünk bele abba, hogy az egyesületnek is legyen egy saját horgásztanyája, legyenek kiülőink, legyenek saját vécéink, meg nagyon sok gépünk van, pont, pont, pont.
Én ezzel be is fejezném, nyomjuk tovább, írjuk a pályázatokat, amit meg tudunk valósítani, azt mindent meg fogjuk valósítani.
És az összes többi pénzünk meg megmaradt halra, én nem gondolom, hogy, ha víz lesz, már pedig, nem tudom, hogy, ja, tényleg, nem volt itt még mindenki, most a közgyűlés előtt kaptam egy üzenetet egy Kiskunhalasi képviselőtől, hogy lezárult a közbeszerzés, megvan talán a kivitelező, ha a jó Isten is úgy akarja, akkor elkezdődik már tényleg így két év után a tisztított szennyvíz levezetésének a kiépítése. Én nagyon remélem, hogy ez a választásokig el is készül, és nem akarunk belemenni politikába, nem ide tartozik, de én már régebben is ebben reménykedtem, és itt a többieknek is mondtam, hogy remélem, hogy a választások jók lesznek arra is, hogy ezt megcsinálják nekünk, és talán megmenekül a tavunk egy életre. Úgyhogy igazából én ezzel lezárom, menjünk is tovább, nem akarom húzni az időt, dolgozzunk tovább együtt.
Levezető elnök:
Én azt javaslom, hogy mindig amikor egy bizottság beszámol, akkor, hogy ha kérdés, észrevétel, bármiféle javaslat van, akkor azt most tegyük meg. Tehát bár, bárkinek bármiféle észrevétele, kérdése az elnökségi munkájával kapcsolatban van-e?
Akkor szavazzunk az elnökség 2025 évi munkájának elfogadására, ki az, aki elfogadja az elnök úr beszámolóját. Kézfentartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadta!
Akkor megkérem a felügyelő bizottságot, Gömsik Lászlót, hogy a felügyelő bizottság munkájáról számoljon be.
Sziasztok, Gömsik László vagyok, ha valaki nem ismerne még.
Gyors lesz a beszámolóm, igyekszem. A tavalyi évben, év elején, az engedélyek kiváltásánál tartottunk többször is váratlan ellenőrzéseket, mindent rendben találtunk, évközben felkerestem, igazából az év második felében felkerestem az egyesületnek a könyvelőjét, Szántó ......
Őtőle kértem ki adatokat random, hogy leellenőrizzük a munkát, hogy minden rendben folyik-e a könyveléssel. Hál' Isten, mindent rendben találtunk, és reméljük, hogy ez továbbra is így marad.
(Ezt körbe is adjuk, jó, erről készült egy jegyzőkönyv. Igen, készült.)
Köszönöm szépen.
Dobos János:
Jó, én én azért annyit hozzátennék ehhez a, ehhez a beszámolóhoz, hogy, hogy én nem is tudtam, hogy a Lacinak az apukája mi, mit dolgozik?
Revizor, revizor.
Tehát olyan szintű ellenőrzés volt, hogy igen, megdolgoztattak engem is, meg a könyvelőt is, mert majd mint látjátok, körbe fogják itt adni ezt a jegyzőkönyvet, elég vaskos kis ellenőrzés volt, de én nagyon örültem neki, mert ahogy majd látjátok a jegyzőkönyvet, Ők aztán tényleg mindent átnéztek.
Jáger Szabolcs:
A felügyelő bizottság munkájának, munkájával kapcsolatban bárkinek kérdése, észrevétele? Nincsen, akkor kérem szavazzunk a felügyelő bizottság 2025 évi munkájáról.
Ki az, aki elfogadja? Kézfentartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadva!
Köszönöm szépen!
Fegyelmi bizottság.
Én magam fogom felkérni, hogy elmondom a fegyelmi bizottsági beszámolóját.
A tavalyi évben két esetben járt el a fegyelmi bizottság, egy öt éves büntetés került kiszabásra egy olyan horgásztárssal az egyesületi tagtársunkkal szemben, aki, a megengedettnél több bottal horgászott, egy halat nem írt be, illetve ami súlyosbította a helyzetet, hogy a halőrre tettleg próbált ittas állapotban több társával erőszakkal rámenni, vagy, erőszakot alkalmazni, a horgásztárs a fegyelmi bizottsági ülésen, tárgyalásán meg sem jelent, úgy hogy öt éves büntetést kapott. A másik esetben egy év három hónap Sóstón, a horgászattól eltiltás került kiszabásra egy olyan horgásztárssal szemben, aki nem írta be a halat a fogási naplóba.
Több, több ügyben nem járt el a fegyelmi bizottság. Én azt gondolom, hogy a az ellenőrzés továbbra is szigorú, következetes, napi jegyesekre, nem tudom idén, hogy volt-e több ilyen. Igen, tehát feljelentés nélkül oldódtak meg a napi jegyes horgászaink viselkedései.
Én azt gondolom, hogy ezen tovább tudunk haladni, és ugyan ilyen szigorral fog minden esetben a fegyelmi bizottság, illetve a halőre is következetesen eljárni.
Aki elfogadja a fegyelmi bizottságnak a beszámolóját, azt kérem kézfeltartással jelezze!
Egy fő, nem fogadta el.
Dobos János:
Sanyi bácsi, megkérdezhetem tőled, hogy miért voltál ellene?
(Ezt a beszélgetést inkább leegyszerűsítem. ,,Sanyi bácsi" volt az, aki egy év és három hónap Sóstói horgászattól való eltiltást kapott, mert 23 perc elteltével még nem volt a fogási naplóba bejegyezve a kifogott hal.
A beszélgetésbe régi sérelmek is bekerültek, amik nem tartoznak az idei közgyűlésre, így ezt kihagyom.)
Jáger Szabolcs:
Megkérem az Ottót, hogy ismertesse a 2005-évi költségvetését.
Molnár Ottó:
A könyvelőnk péntekre készült el a költségvetésünkkel, úgy hogy ezért nem tudtuk fölrakni a honlapra.
De a mai napon fölkerül az oldalunkra is.
És a tavalyi, egy évvel ez előtt, amikor itt voltunk, akkor nagyjából a 35 millió forintra terveztük a 2025-ös költségvetést.
Ehhez képest kicsit megugrott a költségvetés, összesen 65 millió forint lett a tavalyi évünknek a költségvetése.
Ezt a 30 millió forint elnyert pályázat emelte meg.
(Taps)
Köszönjük szépen.
Számos tétel van itt még a beszámolóban. Ilyen belépők, meg prezentációs költségek.
Ezek, ezek a, főleg a horgásztáboroknak a kiszámlázásával adódóan, mert minden fel kellett számláznunk az önkormányzat felé.
Tehát ezért vannak benne ilyen fura tételek.
Dobos János:
Ezért nem mi voltunk az állatkertben, hanem ugye a gyerekeket, amikor vittük, ugye pályázatokon nekünk is ki kell írni.
Molnár Ottó:
Csetényi park, Dottózás, Panoráma (tűzoltó torony) stb, stb, ilyenek vannak benne.
Nagyon jó hír, hogy több mint 7 millió forintot hozott a napijegyeseknek a bevétele.
Majdnem 8 millió.
Úgy, hogy 2 millió forint tartalékunk van. Még azt hozzá kell tennem, hogy az év végén volt még egy halasítási pályázatunk, amit elnyertünk, és mégis vissza kellett mondanunk, mert utófinanszírozásról volt a pályázat.
És nekünk nem volt már akkor 6 millió forintunk.
Ja, és ez miatt nem fogunk majd halat lekötni, mert 35 mázsányi halunk van lekötve, Köröstarcsán.
Ez a hal nem lett volna lekötve, akkor rendelkeztünk volna annyi pénzállománnyal, hogy ezt a pályázatot meg tudjuk oldani. Ehelyett, amit rászántunk önköltséget, ezt a 2 és fél millió forintból, abból érkezett az ősz végén a dévérek, meg a csukák, meg a balinok.
Úgyhogy én ennyit szeretnék hozzá szólni ez a pénzügyi beszámolóhoz.
A felügyelő bizottság egész szorosan őriz, vagy ellenőrizte a tevékenységünket, úgy hogy minden probléma nélkül, úgy hogy Köszönöm szépen.
Köszönjük szépen.
(Taps)
Jáger Szabolcs:
Költségvetéssel kapcsolatban bárkinek kérdése, észrevétele?
Akkor kérem kézfeltartással szavazzunk a 2025-évi költségvetés elfogadásáról.
Egyhangúlag elfogadva!
Akkor a 2026-évi költségvetés. Akkor választunk?
Megkérjük Erdély Gyulát, a választási bizottság elnökét, hogy számoljon be a választási bizottság munkájáról.

Erdélyi Gyula:
Üdvözlök én is mindenkit, tavaly tavasszal elkezdte a választási bizottság a munkáját, muszáj volt, mert egy tagunk lemondott az elnökségből. Az helyett felkértünk egy tagot, aki örömmel elválalta ezt a tisztséget. A nyár folyamán a felügyelő bizottságból sajnos egy tag sajnos eltávozott közülünk, Ő helyette szintén kerestünk egy tagot, akit felkértünk, (mondjak neveket is esetleg?) Az elnökségi tagságra, Baka Mihályt kértük fel, Ő tiszteletteljesen elfogadta, bízunk benne, hogy be is tölti majd hasznosan, a rábízott feladatokat. A szégény Papp Tibi barátunk helyett pedig, Gregus Viktor lett felkérve, Ő a felügyelő bizottságba fog majd nektek segíteni. Bízunk benne, hogy Ő is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Szeptemberbe megtörtént az a bejelentés, amelyben az elnök úr elmondta, hogy milyen feltételekkel vállalja tovább az elnökségi feladatokat, innentől kezdve ugye fel lett rakva facebookra, én elég sokat kint voltam a vízparton, próbáltunk jelen lenni a tagság között, jelentkező nem akadt. Nem tudom, minek köszönhető, hogy ennyire senkit nem érdekel az elnökségi munkák, az egyesületi munka, reméljük innentől majd ez egy picit változni fog. Én itt szeretném azé valamilyen szinten megköszönni az előző elnökségnek a munkáját, azé azon gondolkozzunk már el, mert szóba került a múlt is, hogy a tíz évvel ez előttihöz képest, hol tart most az egyesületnek az anyagi helyzete. Milyen szinten gyarapodott, az egyesület vagyona, itt nem lehet számszerűleg kifejezni, de szerintem egy harminc, negyven szerese lett az utóbbi időben. Ezt, aki valamilyen szinten dolgozott, annak azért tudnia kellene, hogy ez egy őrületes munka, amit a családtól vettek el. A saját családjuktól! És akkor erre jönnek olyan hangok, amik elő fordultak. Nem fogok neki állni ragozni, de tényleg sok helyen, fórumon elhangzott, szerettem volna ezért egy-két gondolatot elmondani, de megelőztek már. Úgy, hogy erre azért nem térnék ki, én kívánok az elnökségnek, - hát mit mondjak erre, majd jó munkát, de a réginek is azért nagyon meg kellene köszönni ezt az utóbbi négy évet.
(Taps)
És akkor most többet én sem mondanák! Köszönöm!
Dobos János:
Én azért fűznék hozzá pár dolgot! Ugye, ahogy itt körül nézek, én majdnem ki merem jelenteni, hogy száz százalékba olyanok vannak itt, akik átlátják ezt az egészet. Egy ember sem jött el azok közül, akik elkezték itt a háttérben kavarni a kakit, ha jól emlékeztek, én minden álldott közgyűlésen elmondtam, hogy ha bárkinek észrevétele, problémája, bármi van, akkor álljon oda velem szembe, és beszéljük meg.
Én, én itt tudok példákat mondani, akikkel én nagyon rosszba voltam.
Itt ül mellettem egy, meg, hol a Pepe?
Tehát, hogy Ővele majdnem átugrottunk az asztalon, majdnem egymásnak mentünk, és én azt gondolom, hogy jelen pillanatban, ha éjszaka 3:00-kor hívnak föl, föl, vagy én őt, bármikor számíthatnánk egymásra.
De ugyanúgy a Jáger Szabival, mert van bennünk annyi emberség, hogy ezeket a problémákat meg tudtuk beszélni.
Aki esetleg nem látta a videót, amit én lassan már négy hónapja feltettem, annak elmondanám gyorsan, és akkor bele is merülünk utána a második felébe a közgyűlésnek, hogy én feltettem, hogy én ezt az elmúlt négy és fél évet, vagy miért ezt az elmúlt négy és fél évet, amit a Szabiéktól átvettünk, vállaltuk az alapszabályba foglalt 10 és 15.000 Ft-ért.
Aki kint van nap mint nap horgászni, az pontosan látta, hogy mennyit vagyunk jelen a tavon, mennyit dolgozunk vele.
Én azt gondolom, ezt nem kell magyarázni.
És ugye a videónak a lényege az volt, hogy én egy szakmai minimálbérért tudom tovább folytatni.
Akik a háttérbe elkezdtek ellene suttogni, én azt nem értettem csak, hogy miért tették, mert hogy ez nem kötelező. Engem nem kötelező megválasztani, Ottót se kötelező megválasztani.
Miért nem raktak össze egy vezetőséget, és azt mondták, hogy gyerekek, itt vagyunk, mi csináljuk ezért 10 és 15.000 Ft-ért. Tehát ott volt előttük a lehetőség, tehát én csak azt nem értem, hogy, hogy miért kellett egyből hadakozni, mert, mert hogy ez nem kötelező, nem tart senkinek a fejéhez semmit senki, hogy neked meg kell választani a Dobos Jánost. Mert abszolút nem kell.
Na mindegy, én azt sajnálom, hogy egy se jött el közülük, mert én szerettem volna tőlük is megkérdezni, hogy miért nem vagytok annyira egyenesek, hogy ezt esetleg nekem föltettétek volna. Mindegy, lépjünk tovább, én ennyit szerettem volna hozzáfűzni.
Ja, és különben a Gyulának is nagyon köszönöm a véleményét, mert ő vele is volt egy kanyar a kapcsolatunkba, és ő vele is sikerült tisztázni.
Tehát én azt gondolom, hogy egy olyan embertől ilyen véleményt hallani, akivel nem voltam jóba, egy, meg kell köszönni, kettő, meg emberség. Ennyi.
Köszönöm szépen!
(Taps)

Jáger Szabolcs:
Ha már tényleg a múltról beszélünk, én konkrétan tudok egy adatot mondani.
Annak idején mi az elnökséget 1.200.000 Ft készpénzzel vettük át. Én a Janinak 10.000.000 Ft-nyi, Gyula segíts, ha nem jól mondom. Meg 110 mázsa lekötött, kifizetett hallal vettük át.
(Így van. Így van.)
Tehát, hogy hova, honnan hova jutottunk el.
Akkor volt szó itt a, a napijegy például 600.000 Ft volt a napijegy, amivel, amivel nem volt külön fölkötött napijegy, halasítási hozzájárulás. Nem tudjuk, hogy hány napijegy kelt el, 600.000 Ft. A mi utolsó évünkben, 2020-ban, amikor tényleg majdnem kiszáradt a tó, 4.600.000 Ft volt a napijegy bevétel, 4.000 Ft-os napijeggyel.
Tehát ez, ezek, ezek a számok, ahogy szoktuk mondani, a számok azért magasabb tények.
Tehát én is azt gondolom, hogy valahonnan eljutottunk oda.
És én annak idején a Janinak úgy adtam át az elnökséget, hogy legalább, ha, ha rosszabbul nem csinálja, akkor már jó lesz.
És nem rosszabbul csinálta, hanem jobban csinálta, mert itt vannak a számok.
Tehát ezek, ezek önmagukért beszélnek. Ezek a, az elnyert pályázatok, a betelepített halmennyiség.
Tehát nem lehet ezzel elégedetlenkedni.
Annak idején én igen, kritizáltam az előző elnökséget, de én fogtam magam, odaálltam, és megcsináltam.
Öt éven keresztül, öt és fél éven keresztül voltak hozzá társak, akik ebbe segítettek, nehéz volt, de megcsináltuk.
Na akkor egy ilyen felvezető után, nyilván eddig hivatalosan nincs senkiben semmi olyan aktivitás, hogy most itt az elnökségbe bármiféle tisztséget vállaljon, de nekem kötelességem megkérdezni, hogy bárkinek itt van javaslata, illetve vállal-e bármiféle tisztséget, hogy fölvegyük ebbe a névsorba, és válasszuk, vezetőségi tagokat.
Van-e bárkinek bármi javaslata új, új személyre? Nyilván a jelenlegi elnökségi, vezetőségi tagokon kívül új személyre javaslat van-e?
Vagy saját magát is lehet javasolni, természetesen.
Jó, akkor én fölolvasnám a, jelölteket.
Ugye elnök Dobos János, aki vállalja továbbiakban is.
Alelnök Molnár Ottó.
A vezetőségi tagok Berz Gyula, Horváth János, Baka Mihály.
A fegyelmi bizottságba, igen, jómagam, Jáger Szabolcs, Csík Csaba és Csillag István.
A felügyelő bizottság Gömbzsik László, Maruzsa Imréné és Gregus Viktor.
A választási bizottságba Erdély Gyula, Csillag János és Juhász Gábor.
Juhász Gábor egyébként sajnos nem tudott eljönni a közgyűlésre, mert tüdőgyulladása van, úgy hogy innen is kívánok neki jobbulást, és vállalja továbbra is a tisztséget.
Én azt gondolom, hogy ha nincsen, új javaslat, új személyre javaslat, illetve vállalás, ki vállalná ilyen tisztséget, akkor szerintem egyenként szavazunk.
Tehát az el, először is az elnök személyéről szavazunk.
Kézfeltartással ugyanúgy, ahogy eddig.
Mert, nincs olyan a jelöltek között, aki nem vállalná ezt a tisztséget.
Tehát, akkor meg szeretném kérdezni, hogy ki az, aki egyetért Dobos János elnök személyével?
Kézfeltartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadta!
Ki az, aki egyetért Molnár Ottó alelnöki jelöltségével?
Kézfeltartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadta!
Én azt gondolom, hogy a vezetőségi tagokról egyszerre fogunk szavazni.
Tehát Berz Gyula, Horváth János és Baka Mihály vezetőségi tagok, aki egyetért, támogatja az ő tisztségeiket?
Kézfeltartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadva!
Köszönöm szépen!
Fegyelmi bizottság:
Jáger Szabolcs, Csík Csaba és Csillag István.
Ki az, aki egyetért? Ki az, aki nem ért egyet? Ki az, aki tartózkodott?
Kézfeltartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadva!
Köszönöm szépen!
Felügyelő bizottság:
Gömbzsik László, Maruzsa Imréné és Gregus Viktor.
Ki az, aki nem ért egyet? Ki az, aki tartózkodott?
Kézfeltartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadva!
Választási bizottság:
Erdélyi Gyula, Csillag János és Juhász Gábor.
Ki az, aki egyetért? Ki az, aki nem ért egyet? Ki az, aki tartózkodott?
Kézfeltartással szavazzunk!
Egyhangúlag elfogadva!
Köszönöm szépen!
Hát akkor gratulálunk minden megválasztott tisztségviselőnek, és sikeres munkát kívánok mindenkinek!
Szeretettel várjuk az alelnök úr prezentációját!
Molnár Ottó:
(A következő prezentációban képek jelennek meg a kivetítőn, a hozzászólások, magyarázatok ezekhez tartoznak.)
Én ezt a prezentációt, ezelőtt szerettem volna bemutatni, a szavazás előtt.
Tehát az öt éves munkánkból egy pár képet szeretnék mutatni, és, amikor átvettük a Szabiéktól a, vezetőséget, a legnagyobb problémánk az volt, hogy ki tudja, ez mi ez, ez a kép?

Nem?
Ez a csapadék tározónak a csapadékvíz elvezető villanyának az elintézése, évek óta kész volt a rendszer, csak nem működött.
Tehát ez nagyon sokáig tartott, míg ez működő képessé vált a rendszer, és amikor esik az eső, sok eső van, nagyon sokat számít a tó életében.

Előnevelt süllőket telepítettünk.

A ,,Róka", az egyesületünk legtöbb hitelesített fogásával rendelkező horgásza, Ő kb, öt év alatt 3.000.000 képet rakott fel. Azért az evolúciót várja sokkal a róka életében.
Aztán amikor átvettük, akkor sajnos a víz probléma ugyanúgy folytatódott.

A partrendezés elkezdődött.

Az ki volt. A Pali volt. A Pali, sajnálom kicsit, nagyon sokat tett az egyesületért ebben az időben.
Senki nem felejtette el.

Aztán a partrendezés elkezdődött, a halengedőknek a kikotrása, mert nem tudtuk hova betelepíteni a halat, mert, sajnos nem sikerült.
(Molnár Ottó kivetített képeken emlékezett meg az eltelt időszak fő pillanatairól, pl: nádvágás, nádégetés, gyógyszeres etetés, versenyek, viharok, kiülők, vízpótlás, kutak, csónak leeresztő, haltelepítés, fogások, stb.)
Dobos János:
Amire most nyertünk 1.000.000 Ft pályázatot, tavalyi évben majdnem, hogy föl fogjuk rakni a költségvetést, 970.000 Ft-ot költöttünk vécék bérlésére és tisztítására. Most nyertünk 1.000.000 Ft-ot pályázaton, abból vécéket fogunk venni, és így már csak a, a takarítását kell kifizetni, úgyhogy lesznek saját mobil vécéink, és nem fogjuk szűkíteni az időt, hogy minél kevesebbet legyenek itt a vécék, hogy minél kevesebbe kerüljön, hanem ahogy, megvannak a vécék, kirakjuk, és akkor majd, ha fagy a tó, akkor, bevisszük őket a saját területünkre, oda a kikötőbe.
Köszönöm szépen!
Molnár Ottó:

Elnyertük a pályázatot, egy kis, kertiházat az udvarunkra, horgásztanyára.
Meglepetés volt, de nincs alja ennek a háznak, majd ezzel valamit kellene kezdeni, mert ott folyik alá a víz. Selyben Pisti azt mondta, hogy megcsináljuk.
A következő évben is, jöttek kiülők.
Három új kiülő jött meg. Tóparton, nem is tudom, mennyi van már, nagyon sok kiülőnk van.
És ősszel elkezdődött a partrendezés, a kikötőnek a kotrása. A külső rész már járhatatlan volt.
Dobos János:

Aztán megkaptuk, hogy eltűnik a hús, a horgászversenyekről. (Azért volt most sültestál, mert elloptam a birka húst.)
A végén mind megettem.
Amúgy is már jó táplált voltam, tehát ez már nem volt probléma.
A tavaszi partrendezés, kihelyezések.

Amit kitermelték ősszel a kikötőből, kútút azt el kellett takarítanunk, egyengetnünk.

Aztán a tűzoltók is sokat jelentek meg, mert valaki szórakozott, és folyamatosan gyújtogatta a nádast. (Kilencszer.)
A Gregus Viktor és, a Ati, elhelyezték a süllőfészkeket, amelyek, bizonyítják, hogy használják a süllők, szépen le is ívtak rá.

Aztán sajnos elment Kiss Jani barátuk is.

,,Maci" már megint!
Van neki érme. (Mondd már, hogy milyen volt a feje.)

És akkor gyerekek, a gyermeknapi horgászverseny, akkor még volt a kikötőben víz, és az is jól sikerült.
Aztán folytatódott a gyógyszeres etetés, ez a, mikrobiológiai, és itt a jegyezném meg, én nagyon-nagyon valószínűnek tartom, hogy idén is költenünk kell rá, mert ez a hosszú jegesedés, és már most mondom, sokan fogják kérdezni tavasszal, hogy miért dögölik a hal?
Na, ha valamikor sok lesz, akkor, biztos, hogy sok lesz.
Április 20-a körül.
Ugye azt tudni kell, hogy ezek a halak, ezek agyontenyésztett halak. Tehát nincs az a haltermelő, aki vad vízi pontyokat fog nekünk adni.
Tehát ezeket nyomják, úgy mint otthon a baromfit, vagy a disznót, minél hamarabb megnőjön.
Ezeknek a halaknak az immunrendszere a béka segge alatt van.
Na most, szerintem már két hete jég van a tavon, ugye, ez a jég, a légvágás is azért volt, hogy ne legyen probléma, mert ettől függetlenül biztos, hogy a, az egyik olyan év lesz idén, amikor nagyon sok dög lesz.
Úgyhogy, csak, ha nem, akkor valamiért, valamiért szerencsénk van, de, Sok nem lesz belőle.
Sok nem lesz belőle.
Tavaly is, tavaly is volt 60-70 darab, mennyi az?
Hát reménykedjünk benne, hogy nem lesz, mert a hosszú jegesedés meg a pici vízszint, Ez az egyik évben nagyon sok volt.
Egyik évben volt 300 darab. 300 darab. Nagyon sok.
Tehát ha azt most, hogyha másfél kilóval számolsz, az, az nem kevés, halról beszélünk.
Hát figyelj, azok az öm, mint a 3-4-5 kilósak voltak. Hát tavaly nem. Tavaly, tavaly nagyon jó volt. Tavaly, Tavaly aztán.
Tehát a gyógyszeres kezelést idén is lesz kétszer szerintem.

Akkor a horgásztábor itt, pályázatok útján ingyenessé vált.
Nagyon szeretik a gyerekek, túl jelentkezés van, folyamatosan a horgásztáborra.

Bárkinek unokája, gyermeke, minden évben próbálunk pályázatot írni erre, hozzátok a gyerekeket, hozzátok az unokákat, 40 főig bírunk őket fogadni.
És ahogy fölrakjuk, egyből jelentkezzetek, mert két-három napon belül telt ház szokott lenni.
Szerintem 23-ban pályázat útján sikerült elnyerni egy ilyen közel 9.000.000 Ft-os, fűnyíró traktort, vagy gazvágó traktort, vagy minek hívják ezt. Csak túl közel van a kormány üléshez. (Dobos Janinak)
Ezzel nagyon sok pénzt tudtunk spórolni, mert az önkormányzat felé, a városgazda felé éves szinten majdnem 1.000.000 Ft-ba került a fűnyírás. 240.000 Ft volt egy alkalom. Egy alkalom.

Aztán megint egy kép a húsról, hogy készülőbe van.
Az őszi horgászverseny. Itt is talán jó idő volt.
2024 telepítés.
Bárki jöhet telepítésre, amikor fölrakom, hétszemélyes az autó, ami most lesz.
Tehát nyugodtan jelentkezzetek, lehet jönni telepítésre, mérlegelésre.
Én szeretném, hogyha lennének ott horgászok, hogy ne legyen az a vízhang, hogy csak a víz volt a tartályba. Mert tavaly volt ilyen hír is. Tavaly.
Ki kell menni, amikor engeditek bele, azt, meglátja.

Jó, aztán Szinvonal Baunak köszönjük a partrendezést, mert évek óta támogatják még az egyesületet.

Aztán Szőke Szanyi barátunk is elment.
Gyereknapi horgászverseny.

Ezek a díjak, amit itt láttok, ez mind pályázati pénzből. Most nem pénzt, ha nem ezt küldték, ezek díjakat küldenek.

Ez egy útjavítás volt, amit, a salakként kaptunk.
Azt is el is akarták lopni.

Az öreg elkezdte fölpakolni a csettegőre, a szétsímított salakot.
Ja, ez fontos, fontos, hogy megint jött az asztályos időszak.
És, be kellett vennünk ezeket a levegőztető gépeket.
Ezeket amikor vettük, Harkakötönybe, akkor pusztultak a rengeteg hal a termelő tóba, ugye?
Nem csak ott, környéken szinte mindenütt a környéken. Vagy nem csak a környéken sok tóba, de a Harkakötönyi pusztulás volt az, amikor a Szabiékat megkértem, hogy mérjenek oxigént, azt mondta,
hogy nagyon alacsony oxigén, és hát sajnos soha nem látott alacsony oxigéntartalma volt a víznek, és akkor akkor hívtam föl, sajnos Isten nyugosztalja, Dr. Dérer István úrat, a Mohosznak a főigazgatóját, hogy segítsen, és pont volt neki kettő, valamelyik egyesület nem ment el érte. És akkor volt egy gyűjtés a Facebookon, nem tudom emlékeztek-e rá, két-három nap alatt össze szedtük rá a pénzt!

Itt egy kút renoválás zajlik éppen, hogy a régi kutat meg tudjuk nyitni. Amiről éppen nem tudtok, hogy most az ősszel kétszer ment tönkre. Utolsót meg tudtuk oldani ingyen, mert barátaink megcsinálták, de az előző, az sajnos 600 000 Ft-ba került. De muszáj volt megcsináltatnunk, mert nem lenne víz a tóba.

Aztán nagyon fontos, hogy ez a kistraktor nem csak fűnyírásra alkalmas, hanem más közösségi eseményekre is! (Ja tényleg ez a horgászversenyen volt, ahol vittem a teát meg a bort. ) Közösség építésre is nagyon jó!

Aztán a húsról megin egy kép.
Eztán az a hús az amit elloptam, és ez után a következő versenyre visszavittem.
Egy kép az évadzáró horgászversenyünkről.
Hát, és akkor a 2025-ös év az az, amikor elkezdtük a tavalyi év elején, nem is gondoltam volna, hogy az ez így fog sikerülni.
Azt hittem, hogy majd szépen csendben lehozzuk, betelepítjük a halat, rendezzük a partot, és akkor mindenki elégedett lesz.

Ehhez képest ilyen szép süllőket hoztunk.

Akkor a Pityuék elkezdték a partrendezést.
De ez már a vihar, vagy az mi?
Nem, nem, nem, nem, nem. Ez nem, ez a kikötőben van, hogy a kotrógépek odaférjenek.
Ja tényleg. A kikötőhöz.
Jött nekünk!
Bocsánat, hogy nem tudok itt hülyéskedni, hanem nagyon sokan voltak ott társadalmi munkán. Nagyon-nagyon sokan ezen a társadalmi munkán is sokat segítettek.
Jó, a Modinwest ezt a hosszú nyelvet, ugye, jó mondom?
Igen. Csík Csabi barátunk, meg a Németh Laci barátunk szép munkát végzett a földnyelven.
De akkor már említsük meg, ugye a kikötőt!
És itt van a Színvonal Bau, ahol a kikötő kotrást végezte.

És mind a két cég olyan árat adott, mint horgász barátság cégtulajdonosok, tehát soha, tehát senkitől nem kaptunk közeli árat se ahhoz, amit ők kaptak nekünk.
Úgyhogy nagyon szépen köszönjük most is nekik.
(Taps)
Azt tudni kell, hogy sok 100000 Ft különbség volt a két árajánlat között, a legközelebbi árajánlat között.
Akkor az idő megengedte, akkor tavasszal elkészültek a lépcsők a hosszúnyelven. Selyben Pistiék csapata
A szezonnyitó horgászverseny, szakadó hóba. Igen.
Egy májusi kép a tópartról, hogy milyen szép. Nagyon, nagyon sok kép felkerül a a városi közösségi médiában, nagyon sokan kiírják, hogy milyen szép rendezett a tópart.

Gyermeknapi horgászverseny.
És akkor itt májusban elkezdődött valami az egyesületnek az életében.
Amikor elnyertük a pályázatot, akkor a Janinak megállt egy kicsit a szíve, mert nem tudta, hogy honnan fogja előkeríteni a 22 millió Ft-os önrészt. Igen, mert hogy utófinanszírozós volt a pályázat, és ugye hát honnan vegyünk, honnan fizessünk 22 millió Ft-ot. De hát Janinak a nagyon jó kapcsolatai révén az önkormányzat ezt átvállalta.
Sőt, támogatta az egyesületet még 8 millió Ft-tal még. Igen, tehát kaptunk 8 millió Ft-ot, és ebből 4 milliót támogatás.
És akkor amikor a megjött a pályázatos pénz, akkor utaltuk vissza az önkormányzatnak, amit kaptunk tőlük erre.
Egyesületi konténer 8x3 m-es.
És itt lesz az engedélykiadás, jut eszembe. Tehát a Szaki az megszűnik, és a kikötőbe a horgásztanyába lesz az engedély kiadás.
És bocsánat, ha már itt tartunk, akinek itt van a horgász naplója, majd nyugodtan adja ide nekem, jó?
Selyben Pityuék csinálták az alapozást, ácsmunkát, villanyszerelést, víz, villany.

Közben nyertünk egy másik szerszámot is.
Aztán jött egy nyár elejei viharrendezés a parton, mire nem nagyon voltunk felkészülve, de hát társadalmi munkában nagyon sokan besegítettek, és egy hét alatt ellettek takarítva a kidőlt fák a tóparton.

És a Pirtói polgármester, a tuskó marrásban segítette az egyesületet ingyen.

És a horgásztábor részvétele alatt felavatták az Új Székházat, közösségi teraszt.
(A következő képen süllő tetem a partmenti növényzet között.)
Erről kéne beszélni egy picit.
Most nem nagyon. Jó?
Eleget beszéltünk róla annó.
Vagy nem tudom, tudtok-e róla, tehát volt egy nagyon meleg nap.
Két-három horgásztársunk belenyúlt nagyon, én nem beszéltem ugye erről sokat velük, aztán nem gondolták, hogy ez lesz a vége, sajnos ez lett a vége.
Aztán adományba kaptunk újabb két kiülőt, illetve egy 1 millió Ft értékben nagytestű pontyokat.
Napi jegyes horgászaink voltak, akik azóta már tagjaink. De szerintem itt is vannak.
Igen, tapsoljuk meg őket.
(Taps)
1 millió Ft-ot kaptunk tőlük, pontyra, meg a kiülőre is.
Először amikor oda hívtak, hogy beszéljünk, amikor mondta, néztem, hogy hol a candi kamera, de még egyszer köszönjük!!!

Benci bácsi, most már elmaradnak a felszólalásai a közgyűlésen.

Pap Tibi barátunk.

És hát első alkalommal a horgászbálat is meg tudtuk rendezni. Tehát itt, már három éve, három éve terveztem ezt a horgászbálat. Nagyon félve vágtam neki, mert nem tudtam, hogy hogyan fogjuk ezt megszervezni, és hogyan csináljam úgy, hogy az egyesület pénztárát ez ne érintse.
Gyorsan elmondom, aki ott volt, tudja, hogy milyen hangulat volt, szerintem fenomenális volt.

Úgy meg tudtuk csinálni, hogy 700000 Ft értékű tombolatárgyat szedtünk össze. 40 főt vendégeltünk meg, akik az elmúlt öt, tíz, 15 évben támogatták az egyesületet. Csaligyártók, cégvezetők, támogatók, mind egy olyan, akik régóta benne vannak az egyesület életében. Tehát 40 tiszteletjegyet osztottunk szét.
És úgy meg tudtuk csinálni, hogy a fődíj az pedig egy 2026-os területi jegy volt. Annak is befizettük a az értékét az egyesület kasszájába. Kifizettük a 40 tiszteletjegyet. És még maradt is plusz 26000 Ft. Azt hozzá kell tennem, hogy a 40 tiszteletjegy, az 400000 Ft-ról beszélünk, tehát nem 2 Ft-ról. Tehát ezt az egészet úgy meg tudtuk csinálni, hogy 0 Ft-ba jött ki, és hála a jó Istennek, itt van az az ember, meg nagyon sok cégvezető itt van, akik felajánlást tettek, de itt van az az étterem tulajdonos, akinek én nagyon sokat köszönhetek, Lavati Peti barátom. Egy pillanatra, hogy ha felállsz, azt megköszönöm, Peti, hogy tudják, hogy ki vagy. És egy nagyon nagy tapsot kérek neki, mert olyan áron csinálta meg nekünk ezt a rendezvényt, hogy egyik étterem se ért a közelébe se. Ez nem titok ezt Ő neki is elmondtam, hogy hogyan szeretnék, utánajártam, és így meg tudtuk csinálni, és úgy néz ki, hogy lesz második is, úgyhogy oda is várom szeretettel mindenkit.
És akkor elérkeztünk az év elején az egyesületünk birtokba vette az új székházat.
Jani a legjobb időpontban rendezte meg a szezonzáró horgászversenyt.

Viszont most már itt mindenkinek a feje fölött fedél volt a a verseny utáni ebéden.
Volt hó, viharos szél, ónos eső, tényleg. Rengeteg, de jó volt. Meg hal is volt. És igen, meg másfél mázsa hal is volt abban az ítélet időben.
Köszönjük szépen.
Jáger Szabolcs:

Elérkeztünk a határozati javaslatokhoz.
Gyorsan haladjunk is.
Az első határozati javaslat.
Az alelnök havonta megbízási díja nettó 50000 Ft. Ottó van-e valami? (Nincs semmi.)
Ezzel kapcsolatban kérdés, észrevétel?
Szavazzunk.
Igen, tehát ez a 2026 évről szavazunk most.
Minden évben majd újra fogunk szavazni, hogy ha valakinek kérdése lenne.
Tehát ki az, aki egyetért azzal, hogy az elnök havonta megbízási díj nettó 50000 Ft-ot kapjon?
Ki az aki egyet ért?
Ki az, aki nem ért egyet?
Ki az, aki tartózkodott?
Egyhangúlag elfogadva!
Az elnök havonta mindenkori szakmai minimálbért kapja.
Ezzel kapcsolatban Jani valamit?
Nem.
Jó, ki az, aki egyetért ezzel?
Ki az, aki nem ért egyet?
Ki az, aki tartózkodik?
Nincs.
Egyhangúlag elfogadta a közgyűlés!
Vízutánpótlási hozzájárulás maradjon 10000 Ft, és épüljön be a véglegesen működési költségbe.
Akkor ezt most hogy csináljuk?
Tehát akkor 10000 Ft vízutánpótlás hozzájárulás beleépül a renbszerbe. Ez már egyébként ugye van. Van.
Csak ez, ez egy technikai kérdés.
Ki az, aki egyetért ezzel?
Ki az, aki nem ért egyet?
Ki az, aki tartózkodik?
Működési költségek áremelése, részletezve.
Tehát a gyermek horgász esetében 2500 Ft.
Nem, ez 2000 Ft a területi jegy.
Tehát az azt jelenti, hogy egy gyermek horgász.
Ki az, aki egyetért, hogy a gyermek horgász 2500 Ft-tal járuljon hozzá a működési költségekhez?
Ki az, aki nem ért egyet?
Tartózkodik?
Egyhangúlag elfogadva!
Ifjúsági és nyugdíjas esetében ez a működési költség 5000 Ft. Felnőtt esetében 8000 Ft.
Ki az, aki egyetért?
Ki az nem ért egyet?
Ki tartózkodott?
Bocsánat egy pillanatra.
És, ezt, hogy ha megszavazzuk, úgy, ahogy én 23-ban megígértem, hogy nem fogok emelni 25-ig, tehát a végéig a melómnak, ezeket az emeléseket öt évre befagyasztjuk. Tehát, ha a Mohosz nem emel, mi nem fogunk emelni árat, addig, amíg mi leszünk.
Tehát én ezt meg tudom ígérni nektek.
Hogy most lesz áremelés, de mi próbáljuk, innen-onnan, amonnan, hogy ha esetleg plusz költségünk van, azt összeszedni.
Tehát öt évig nem fogunk emelni.
Ezt jegyezze meg mindenki.
Most van emelés, nem, így nem fogunk. Valahonnan meg fogom oldani, nem tudom, hogy honnan, de megoldom.
Jó, hát olyan van, mint tavaly is volt.
Jó, persze, tehát most szavazzuk meg.
Tehát akkor még egyszer ifjúsági és nyugdíjas esetében 5000 Ft. Felnőtt esetében 8000 Ft.
Ki az, aki egyetért?
Ki az, aki nem ért egyet?
Ki az, aki tartózkodik?
Egyhangúlag elfogadva!
Akkor van még egy helyi horgászrend módosítási javaslat.
Süllő tilalmi időszakában a 15 cm-nél kisebb élő hallal, halszelettel, döglött hallal is, 15 cm-nél kisebb műcsalival, a horgászat tilos.
Ugye ez évek óta megfogalmazott kérés, hogy a tavaszi időszakban nem lehet harcsázni élő hallal, ez a szabály megengedné ezt, hogy nagyobb, kishallal lehessen horgászni, 15 cm, vagy annál nagyobb kishallal. Süllő tilalom van, tehát lehetne horgászni 15 cm-nél nagyobb csalival.
Ki az, aki egyetért ezzel?
Ki az, aki nem ért egyet?
Ki az, aki tartózkodott?
Egyhangúlag elfogadva.
Jó, akkor, akkor én azt gondolom, hogy valami technikai egyéb kérdésre, odaadom a Janinak még.
Én csak szeretném megköszönni mindenkinek a részvételt. Szeretnénk megköszönni a bizodalmatokat.
Én annyit tudok ígérni, hogy 200%-kal fogunk belemenni, és ha bárkinek észrevétele, problémája, lát valamit, hogy azt meg kéne csinálni, ötletet, nyugodtan gyertek hozzám, és mondjátok, és ha tudjuk, úgy is megcsináljuk.
Jó?
Tehát ne az legyen, hogy a Józsi elmondja Pistinek, hogy a Dobos már megint nem csinálta meg ezt, tehát akkor inkább mondjátok nekem, és akkor tényleg csak jó szándékból, ha tudjuk, úgy is megvalósítjuk.
Bárkinek esetleg kérdése, hozzáfűznivalója a mai naphoz, akkor visszaadom Szabinak, és akkor.
Még egy dolog elmaradt.
2026 évi költségvetés tervezete.
És utána vége.

Molnár Ottó:
Költségvetés az nagyban függött attól, hogy most mit fog megszavazni a tagság.
Előre láthatólag a bevételeket olyan 42 millió Ft-ra tervezzük.
A pályázat! - tervezett pályázat az 3 millió Ft.
A további kiadásokat pedig 38 millió Ft-ra tervezzük, de ez nagyon-nagyon változó lesz.
Annyit meg tudunk ígérni, hogy halat nem fogunk lekötni, hanem inkább havonta fogunk telepíteni folyamatosan.
És megpróbáljuk a halasítási pályázatot is. A halasítási pályázatot, nagyon nehéz volt a Janival dűlőre jutni, mert annyi pontyot rakott bele ebbe a tóba, hogy már kilátszik a hátuk, mert a halasítási pályázat előírja, hogy 80% pontynak kell, a 15% ragadozónak, és 5% keszegnek kell lennie a az állománynak.
Tehát, hogy ha túl sok pontyot rakunk bele, akkor ez a többi tétel is jóval magasabbra emelkedik.
És az 50 hektárnál nagyobb területű tavakba ott minimum 20 mázsa telepítéssel, kell pályázni.
Úgyhogy most ezért, az idei évben már pontyot is fogunk beletervezni, hogy megfeleljenek ezek a projektek a leírásoknak.
Aztán majd menet közben, ahogy jönnek a a bevételek, kiadások, úgy fogjuk alakítani a a költségvetést.
Egyelőre csak ezeket az irányszámokat tudom mondani.
Ki az, aki elfogadja a 2026 évi költségvetés tervezetét?
Ki az, aki nem ért vele egyet?
Ki az, aki tartózkodik?
Egyhangúlag elfogadva!
És akkor köszönöm az egyéb kérdéseknél az engedély kiadása.
Igen.
Akik már ugye jöttek hozzám kérdések, hogy valaki elhozta a fogási naplót, nyugodtan ide hozhathatja nekem, vagy ideadhatja nekem, én azt majd intézem.
Az engedélykiadások azok, ha jól emlékszem, február 3 az keddi nap. Keddi nap.
Tehát kedden és csütörtökön lesz engedély kiadása.
Februárt tudok most csak mondani.
Reggel 8-tól este 6-ig.
Kedden, csütörtökön reggel 8-tól este 6-ig.
Ezt februárban végig nyomom, végig nyomjuk.
Ottó is tud jönni segíteni délelőtt, majd délután Szabival, Juhász Gábort megkérem ismét, reméljük leszünk a többen. Azért akarom egész nap, mert a nyugdíjasok is tudnak jönni már reggel, hogy ha úgy gondolják, aki dolgozik, az 4 óra után tud jönni.
Tehát az a lényeg, hogy február 3 az első időpont, és kikötő az új horgásztanya.
Jó?
A Szakiba már ne menjen senki.
Oda is ki fogjuk írni.
Igazából ennyi.
Kérdezzetek, hogyha esetleg van kérdés. Ha nincs, akkor utána Szabi lezárja a közgyűlést, de nyugodtan kérdezzetek, hogyha van esetleg valami.
Gyorsan letudtuk ezt a közgyűlést.
Amúgy parancsolj.
Olyat kérdeznék, hogy lehetne olyan pontyot telepíteni, ami le is szaporodik? Nincs olyan?
Az ezüst tónál hogy tud szaporodni?
Hát ez egy nagyon jó kérdés, de Nincs olyan.
Micsoda Tibi.
Nem minden évben tud szaporodni, az időjárásnak nagy szerepe van abban, hogy erre mikor lesz lehetőség, hogy elszaporodjon. Mert van neki olyan, ami miatt nem tudjuk szaporítani, ez a baj. Hogy mi kell, ezt nem tudjuk. Tudod mi nálunk a legnagyobb probléma? Az a víz. De hát lesz víz. Hát meg van is víz, csak milyen víz. Tehát, hogy nem természetes víz, hanem vasas víz, és nem biztos, hogy feltétlenül megfelel a pontynak.
De mi azért, ahogy már ugye hoztunk nem csak Köröstarcsáról, hanem Tiszaugról is halat.
Az egyik Körös menti, a másik Tisza menti haltermelő.
Én is írígykedve néztem ahogy az ezüst tavi ponty ívást, tavaly előtt, sikerült azt hiszem, hogy nagyon itt három éve, ami nagyon durván sikerült. Próbálunk több helyről halat venni, de amit az elnök úr is elmondta a jó előbb is, a hosszú jegesedés miatt ugye ezek túltenyésztett meg tenyésztett halak. Ugye itt a haltermelőnek is az a lényeg, hogy minél több darabszám, minél gyorsabb növekedést érjen el, és hogy úgy tudja eladni.
Meg fogunk tenni mindent ennek érdekében, de nagyon nehéz.
Sőt, az a baj, hogy lehet, hogy Akasztóból tudnánk venni olyan halat, csak az ár nem ezerpárszáz Ft, hanem lehet, hogy 2500 Ft. Most utoljára, amikor mi kérdeztük, akkor a tenyésztett halnak ott volt 2200, plusz áfa, ugye?
Vagy valami hasonló.
Tehát lehet, hogy lehetne venni, csak most érted, beszélünk egy 10 darab olyan halnak pontyot. Most mondok valamit, 53 centis, lehet, hogy abból nyolcat ki fognak és elviszik.
De mi minden megteszünk, tehát a kérdésedre a válasz, megpróbálunk mindent megtenni, és szerezni olyat, ami esetleg,?
-az egy dolog, hogy le ívik a hal, annak az ikrának ki kell fejlődni, annak meg kell maradni, tehát ezért hoztunk, ugye azt mondtam, ugye tavaly hoztunk 100000 darab előnevelt pontyot, annak már idén jelentkeznie kell, ugye, hogyha ha marad belőle.
Nem Tibi, mekkora lehet most a tavalyi előnevelt?
10-12 centi. De hát azoknak spiccbotozás közben, már jelentkezni kell, hogy ha abból maradt.
Na, tehát meg fogjuk látni, hozunk minden félét, és meglátjuk, mit tudunk elérni.
Más kérdés valakitől?
Visszaadom Szabinak.
Akkor már csak a köszönet illetve az elköszönés maradt, mindenkinek köszönjük akkor az együttműködést, a részvételt, mindenkinek.
Van-e más kérdés, kérés?
Aki nem írta alá a jelenléti ívet, aki jóval később jött, biztosan nem írta alá.
Aki nem írta alá a jelenléti ívet, az legyen szíves itt aláírni nekünk.
Akkor köszönjük szépen. Köszönjük szépen.
Köszönjük. Köszönjük.
VÉGE!!



